Vadász Viktória amellett, hogy önkéntes coach a HiSchoolban, nyilvános szereplést is oktat a diákoknak.
- Az önkéntes csapatban retorikai képzéseket, tréningeket vezetsz a tizenéveseknek. Honnan jött az ötlet?
- Már jó tíz éve tartok ilyen órákat, szemináriumokat az egyetemen (Viki a Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi Üzleti Szaknyelvek Tanszékének oktatója – a Szerk). Eleinte talán csak az épp jó időpont, meg a téma érdekessége okán vették fel a hallgatók ezt a tárgyat, de egy idő után azt vettem észre, hogy úgy tíz perccel azután, hogy megnyitották a Neptunon a felületet, betelt a létszám. Felismerték a hallgatóink, hogy ez egy nagyon fontos kompetencia, amit érdemes még azelőtt megszerezniük, mielőtt belépnek a munkapiacra. Én pedig egy idő után azt gondoltam, hogy jó lenne ezt a képzést kicsit korábbi életkorban elkezdeni fejleszteni, már középiskolásként.
- Erre a felismerésre vállalkozást is építettél.
- Úgy három évvel ezelőtt még egyáltalán nem is gondoltam ilyesmire, de éreztem, hogy ez a terület mennyire fontos. A nagyobbik gyerekemet, aki akkor tizenöt éves volt, elküldtem egy retorika táborba nyáron, és ő azt mondta utána, hogy bármilyen tárgyból prezentált attól kezdve, mindig megkérdezték tőle, hogy ezt hol tanulta. Én pedig láttam, hogy nő az önbizalma, és egészen máshogy áll egy-egy feldolgozandó területhez. Aztán én is közeledtem a témához, coachként is – retorika képzésben résztvevőknek adtam coachingot, de ott voltam az óráikon is – és azt éreztem, hogy ezt én is szeretném csinálni. Úgyhogy amikor azon ötleteltem egy coach barátnőmmel, hogy mi lehet az, ami ötvözi a coachingot, a tréneri jelenlétet, az oktatói-mentori munkámat és a retorikát, akkor viszonylag hamar rájöttünk arra, hogy retorikaképzést kellene indítanom.
- Mik az eddigi tapasztalataid?
- Az első kurzuson vagyunk túl, eddig az őszi kurzus ment le nagy sikerrel. Ez egy tízalkalmas tanfolyam és az utolsó alkalommal egy beszédfesztiválra kerül sor, amikor minden gyerek elhívhatja a szüleit, barátait, bárkit, akinek meg akarja mutatni, hogy mennyit fejlődött. Jó volt látni, hogy a szülők meghatódtak, látván, milyen ügyesek a gyerekeik. Hamarosan indul a következő csapat és nyáron szeretnénk tábort is csinálni. Egyébként ez egy coaching alapú képzés, nagyon sok önismereti elem van benne.
- Az önismeret itt miért fontos?
- Mondok pár példát. Az első alkalommal megkértem őket, hogy mindannyian írjanak a saját fotójukhoz néhány erősségüket. Öt percük volt erre és ennyi idő alatt egyetlen egy gyerek tudott csak magáról erősséget írni. Ezek a 14-16 éves gyerekek nem tudtak magukról mondani semmit, amiben ők jók. Ha meg mégis, akkor az valamelyik tantárgy volt. Aztán, szintén az első alkalom után megkérdeztem, hogy mi az, amit ez az alkalom adott neked. És volt olyan gyerek, aki azt mondta: engem ebben a két és fél órában többször dicsértél meg, mint az egész tanévben a suliban bármelyik tanárom. Ez nekem egy nagyon fontos visszajelzés volt, amit egyébként a saját gyerekemen, gyerekeimen is látok. Előadói készségeket nem tanítanak, de a teljesítményt elvárják tőlük. S mindeközben nem kapnak pozitív visszajelzést. Úgyhogy amellett, hogy megtanultak előadni, megtanulták a felkészülést is egy-egy előadásra; a légzéstechnikát, a lámpaláz kezelését. Tanultunk testbeszédet is, és a szóbeli felvételikre külön gyakoroltuk.
- A coaching szemlélet hogyan jelenik meg a képzés során?
- Az elején megbeszéljük azt, hogy mi a diák célja ezzel az egésszel, tehát úgy, mint a coachingban is, szerződést kötünk. Emellett minden egyes alkalommal meghatározza minden gyerek azt, hogy neki arra a két és fél órára mi lesz a célja. Tehát nemcsak egy nagy szerződést kötünk, hanem minden egyes alkalommal is, kisebbeket. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni: mondjuk azt mondja az egyik, hogy „megpróbálok jobban koncentrálni, mert múltkor elkalandozott a figyelmem”. Vagy: „ma szeretném, hogy legalább háromszor elmondhassam a véleményemet valamiről”.
- Részt vettél a HiSchool által szervezett pályaorientációs napokon is. Ott mit tapasztaltál, mire elég egy-egy nap?
- Igen, voltam a Szent István Gimnáziumban és az Európa 2000 középiskolában is, ahol tréninget tartottam. Nagyon sokan voltak, tehát látszik az igény, és mindig nagyon pozitív visszajelzés érkezett. Volt olyan tanár is, aki a végén odajött hozzám, és mondta, hogy üljünk le beszélgetni, mert nagyon szeretné ezt behozni a magyar órákra. (És ha kicsit reklámozhatom magunkat, akkor elmondom: azok a diákok, aki hozzánk, a HiSchoolba coachingra jelentkeznek akár ott, az iskolákban, akár online, a kurzusomból kedvezményt kapnak.)
- Neked egyébként annak idején hogy ment a nyilvános szereplés?
- A gimiben nem voltam nyitott személyiség, nem nagyon szerettem szerepelni. Aztán az egyetem adott egy olyan magabiztosságot, önbizalmat, aminek köszönhetően aztán már nagyon szívesen megosztottam a véleményemet másokkal. De nekem is jót tett volna egy hasonló képzés.
- A beszédkurzusokon mennyire esik szó tartalmi kérdésekről? Mennyire van fókuszban az, hogy mit adunk elő, miről beszélünk?
- Teljesen: alapvetően a tartalom, a struktúra és az előadói készségek állnak a középpontban. Beszélünk arról is, hogyha témát kell választani, akkor az olyan legyen, ami nemcsak neki érdekes, hanem a hallgatóságnak is. De volt olyan eset is, hogy egy diákot egy picikét megpróbáltam eltéríteni a témájától, mert azt gondoltam, hogy nem lehet elég érdekes, ugyanakkor éreztem rajta: az neki nagyon fontos és szeretne róla beszélni. Úgyhogy a struktúrát alakítottuk át: beleraktunk olyan aktualitásokat és olyan figyelemfelkeltő kérdéseket, interaktív közönségbevonásokat, amik izgalmasabbá tudták tenni az előadást. De mindig a tartalom az, amiből ki kell indulni. Beszéltünk arról is, hogy mondjuk egy felelés során hogyan tud úgy szerepelni a diák, hogy meggyőzze a tanárát is arról, hogy tényleg tanult, és tudja az anyagot.
- Milyen a jó beszéd, a jó szereplés, felelés?
- Szerintem olyan, ami érdekli az előadót és érdekli a közönséget, de mindenképpen olyan, ami énüzeneteket tartalmaz. Tehát legyen benne személyes elem. Akkor is, ha mondjuk egy töri felelésről van szó: mondja azt, hogy neki mi az, ami ebben fontos, érdekes volt. Vagy amire ő rácsodálkozott, mert teljesen máshogy képzelte. A beszéd akkor tud hatásos lenni, ha bevonja a másikat. És egy idő után mindenképpen kell valami olyasmi, ami visszarántja a kicsit elkalandozott tekinteteket, füleket.
- Említetted a szóbeli felvételit. Erre másképpen kell készülni?
- Mostanság nagy igény mutatkozott arra, hogy a nyolcadikosok írásbeli vizsgája után egy gyors, ötalkalmas képzést is indítsak. Oda egyébként beraktam egy új elemet, ami ebben az alapképzésben még nem volt: ez a vita, érvelés. A HiSchoolban én a Vita tréningnek a vezetője is vagyok. Az említett két pályaorientációs napon tartottam vita workshopot is, ahol az oxfordi vita alapján dolgozunk. Ez úgy néz ki, hogy én felkínálok három tételmondatot, és a gyerekek választhatnak, hogy melyikről szeretnének vitázni.
- Hangsúlyoztad a dicséret szerepét. Ez miért lényeges ennyire? Sokan gondolhatják azt, főképp, akik a poroszos iskolarendszerben szocializálódtak, hogy a túl sok pozitív visszajelzéssel kicsit félrevezetjük a gyereket. Erre mi a válaszod?
- Fontos, hogy a diákok rájöjjenek: nagyon kevés az olyan ember, aki előadónak születik. És egy sor kompetencia igenis tanulható, de azért ez nem megy egyik napról a másikra. Amikor az elején meghatározzuk a retorikai öntérképüket, és kijön az, hogy– mondjuk – valaki nem tudja elég jól felhívni a figyelmet valamire, viszont nagyon szép az orgánuma, akkor fontos az, hogy érezzék: azért, mert ők egy „szeletből” nem tökéletesek, attól az összkép róluk, a személyiségük még nem rossz. Lényeges annak a megmutatása is, hogy a dolgok változtathatók. Például, ha azt mondja az egyik gyerek, hogy ő sose tud fejből megtanulni egy szöveget, akkor hasznos az, hogy ránézünk, mondjuk egy coaching folyamatban, vagy ennek a képzésnek egy bizonyos pontján, hogy: de ez biztos? Soha nem volt egyetlen egy olyan alkalom sem, amikor te meg tudtál fejből valamit tanulni? És megnézzük azt is, hogy mi van benne, ami hozzásegítheti ehhez. Tehát azt gondolom, hogy azáltal, hogy egy gyereknek az erősségeire fókuszálunk, önbizalmat tud kapni. S ez aztán lehetőséget teremt ahhoz, hogy egyrészt elfogadja azt, amiben nem olyan jó, másrészt pedig merjen abban változtatni akarni.