top of page

POLCZER FANNI

Egyéni coaching

Hosszú és sok-sok kanyarral teli utat tettem meg odáig, hogy ma már tudom „ki vagyok” és mi az én utam, ami a hivatásomat illeti. 19 éves koromig táncpedagógusi pályáról álmodoztam, éltem-haltam a táncért, és nem tudtam elképzelni sem, hogy más pályát válasszak magamnak. Ám ezt az álmot darabjaira törte egy egészségügyi probléma. Ott álltam 19 évesen, érettségi után, és azt láttam, hogy körülöttem mindenki tudja, „mi lesz, ha nagy lesz”, nekem pedig fogalmam sem volt, merre tovább. Végül elvégeztem egy edzői képzést, elkezdtem edzéseket tartani, beiratkoztam a Testnevelési Egyetemre, de nem igazán éreztem, hogy ez az én irányom. Éveket töltöttem el azzal, hogy a sport keretein belül megtaláljam a helyem, ám egyre jobban kezdtek érdekelni az emberek. A hozzám járó vendégekkel egyre többet beszélgettem, és jöttek a visszacsatolások, hogy olyan jó nekem elmondani a dolgaikat, bizalmat tudnak nekem szavazni. Elkezdett foglalkoztatni, hogy hogyan is működünk, mi formálja a személyiségünket, hogyan tudunk változni, fejlődni. Ez a kíváncsiság vezetett oda, hogy beiratkozzam egy coach iskolába, majd pedig a pszichológia szak elkezdéséhez. És most úgy érzem, megérkeztem. Ezzel a tapasztalattal a hátam mögött, coachként, hitelesen tudom támogatni a diákok útkeresését, önmaguk jobb megismerését.
Munkám során a teljes elfogadást, ítéletmentességet tartom legfontosabbnak, ebben a biztonságot adó légkörben könnyebb szembenézni magunkkal, és megbirkózni az elakadásainkkal.

ART_6923.jpg
bottom of page