HORVÁTH PETRA
Egyéni coaching
A középiskolás éveim alatt számomra nem adatott meg egy olyan személy, egy olyan mentor, akivel nyíltan, ítéletmentesen beszélni tudtam volna arról, hogy vajon nekem milyen munkaterület az, amiben majd jó lehetek, amiben majd örömömet lelhetem. Ha már az elején tudtam volna, visszagondolva tudom, hogy máshogy viszonyultam volna bizonyos tantárgyakhoz, több önbizalmam lett volna a pályaválasztáskor és sokkal tudatosabb lettem volna a mindennapokban.
Saját, eddigi mély önismereti utazásom során kerültem a segítői munka pályájára. Már az út elején rájöttem, hogy a segítői munka az, amiben igazán kiaknázhatom a személyiségemben rejlő adottságaimat és az évek alatt elsajátított tudásomat, ez az amiben örömömet lelem, ez az ami igazán érdekel.
Úgy érzem, ha Te a közös együttgondolkodós üléseink után picit jobban rá tudsz majd látni saját magadra, a gondolataidra, a lehetőségeidre és én így ezzel segíteni tudlak, örülni fogok annak, hogy jó esetben Te hamarabb megtalálod azt, amit én évekig kerestem.