top of page

UPOR ÁGNES

Prezentációs technikák, Konfliktuskezelés, Stresszkezelés, Reziliencia, Motiváció, Élménypedagógia

„A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázni azt.” (Douglas Adams: Az élet, a világmindenség, meg minden)
Na, hát én valahogy így lettem tréner. Addig csináltam mindenféle mást, mire egyszer csak ráébredtem, hogy valójában én mindig is ezzel szerettem volna foglalkozni, csak valahogy pont nem a jó szögben „estem mellé”… Eddig.
Dolgoztam angoltanárként, találtam ki és tartottam soft skill tréninget ügyfélszolgálatosként, szerveztem számtalan csapatépítőt, írtam reklámszövegeket, koordináltam 160 fős céges önkéntes rendezvényt és nemzetközi jótékonysági aukciót.
Hogy mi ezekben a közös? Az, ami számomra a tréneri lét kulcsa: hogy imádok emberekkel dolgozni. Hiszem, hogy tanulni bárhol, bármikor lehet, és hogy egy tréning során én legalább annyit kapok a résztvevőktől, mint ők tőlem.

Az önkéntes munka évek óta központi szerepet tölt be az életemben, több, mint 10 éve vagyok a Bátor Tábornál, itt ismerkedtem meg többek között az Élménypedagógiával, ami időről-időre visszaköszön a kedvenc játékaim között. Mert játszani jó!

UporAgnes.JPG
bottom of page