top of page

SZOMBATH KRISZTINA

Egyéni coaching

„A káosz lehetőség egy új rend megteremtésére” – mondta egyszer egy egyetemi tanárom. Teljesen rendben van, ha néha elveszettnek érezzük magunkat a sok kavargó gondolattal a fejünkben, tanáccsal és ingerrel, ami körbevesz bennünket. Ér megélni a félelmeinket, kimondani a kétségeinket és utána újult erővel felfedezni azt, hogy mi a legbenső célunk, mi az, amit valójában szeretnénk és milyen erősségeinkre tudunk építeni. Coaching folyamataimat ennek szemléletében vezetem egy olyan biztonságos teret létrehozva, ahol minden gondolatot ki lehet mondani ítélkezés nélkül és energiát, lendületet lehet szerezni a célok megvalósításához.

  
Üzleti coach „sapkám” mellett HR területen dolgozom egy multinacionális vállalatnál, ahol 9 éve gyakornokként kezdtem pályafutásom, ma pedig csoportvezetőként segítem kollégáim fejlődését. Az elmúlt években sokat foglalkoztam kiválasztással, főként fiatal pályakezdők felvételével, de nagy hangsúlyt kap munkám során a fiatal generációk felkészítése a munkaerőpiac kihívásaira is. 

Célom, hogy ha velem dolgozol, akkor kapj egy olyan teret, ahova biztonsággal behozhatod dilemmáidat, növelheted tudatosságod erősségeiddel és céljaiddal kapcsolatosan. 

Szombath Krisztina9.jpeg
bottom of page