„Ha felelősséget kap egy tizenéves, képes élni vele”

A jogi pályáról evezett át a segítő területre Sárdi-Papp Réka, aki a HiSchool önkéntes coach munkatársait támogatja képzésekkel, mentoringgal.

– Eredetileg jogász végzettséget szereztél. Mi alapján hoztad meg annak idején a pályaválasztási döntést?

– Nagyon gyorsan, de nem kellően átgondoltam választottam. Az öt évvel idősebb bátyám a Műegyetemre járt, és ő egyszer azt mondta, hogy ha újra egyetemet választana, akkor a jogra menne. Én akkor egy matek tagozatos gimnáziumba jártam, mellette pedig pályaválasztási tanácsadóba, ahol kifejezetten javasolták, hogy gondolkozzak el a pszichológián. A bátyám említett mondata azonban számomra annyira erős volt, hogy egyre csak azt kérdeztem: ugye jogásznak is alkalmas leszek? Ilyen előzmények után kezdtem el a jogi egyetemet.

– A pályaválasztási tanácsadó pszichológusa mi alapján ítélte úgy, hogy neked a segítő szakmák felé kellene orientálódnod?

– Heti rendszerességgel jártam a tanácsadóba – ez egy államilag támogatott lehetőség volt –, és csinálgattam teszteket, majd kaptam egy rövid, öt-tíz perces visszajelzést. Ám ez egyáltalán nem volt „coach-os”. Márpedig én 18 évesen – annak ellenére, hogy már négy éve kollégista voltam – nem voltam érett ezekre a beszélgetésekre. Tehát nem azt hallottam meg, amit ő mondott, hanem azt, amit ki akartam hallani belőle. Azt szerettem volna, hogy erősítsen meg a már meghozott döntésemben, abban, hogy alkalmas vagyok a jogi pályára.

– Mit mondanál annak a tizenévesnek, aki hasonlóan gondolkodik, és viszonyul egy környezetében élő személyhez, mint te a bátyádhoz? Miből érzi, hogy érdemesebb lenne megállni, és még egyszer végiggondolni a pályaválasztást?

– Fontos, hogy ne a saját döntéséhez keressen érveket, hanem néha engedje, hogy több lehetőség is bejöjjön, és hogy utána azokból a lehetőségekből válasszon. Ha mondjuk lett volna akkor egy olyan alkalom, amikor nem teszteket oldunk meg, hanem csak leülünk és megkérdezi a szakember azt, hogy vajon én miért szeretnék a jogi pályára menni, az hasznos lehetett volna. És ha kiderül például, hogy az motivál, hogy képviseljem és támogassam az ügyfelet, akkor máris felmerülhetett volna, hogy léteznek még olyan szakmák, ahol ugyanezt megélhetem. Ha egy ilyen finom beszélgetésre sor kerülhetett volna, akkor lehet, hogy más irányba megyek. De hozzáteszem, hogy ma úgy látom: ez egy nagyon fontos görbe út volt, aminek sok-sok előnyét élvezem a mai napig.

– Melyek voltak a szakmai utadon a meghatározó állomások?

– Az egyetem után egy polgárjoggal foglalkozó ügyvédi irodában helyezkedtem el, ahol három remek szakember bizalmát és támogatását élveztem. Ez nekem nagyon sokat adott. Aztán a fogyasztóvédelem területén szerettem volna kipróbálni magam, három év után onnan is mentem el szülni. E területen kezdtem el emberekkel foglalkozni nagyon fiatal vezetőként, és ott kezdett el érdekelni a motiváció, amelynek egyedüli eszköze – minthogy a közigazgatásban nincs erre külön büdzsé és az üzleti szférában szokásos ranglétrák – én magam voltam.

– Milyen felismerésre jutottál ezzel kapcsolatban?

– Arra, hogy az őszinteség és a transzparencia bármikor előre visz.

– Hogyan vezetett innen az utad a coaching felé?

– Évekkel később, amikor már a Gazdasági Versenyhivatalnál dolgoztam, a férjem egyik kollégája vetette fel, hogy nézzem már meg a coachingot, mert az alapján, amennyit ő velem beszélgetett, ez a terület – amelyről addig nem is hallottam – érdekelne engem. Így lett: sikerült négy órába átmennem dolgozni, és mellette elvégezni a CoachAkadémia nappali képzését. Ezt követően coaching szemléletű vezetőként dolgozhattam.

– Mondanál arra példát, mennyiben kezel egy-egy helyzetet másképp egy coaching szemléletű vezető?

– Egy alkalommal egy fiatal kolléganő bejött, és azt mondta, hogy erősen gondolkodik azon, hogy a szervezeten belül egy másik irodára átmenjen dolgozni. Noha tudtam, hogy a munkájára nagy szükségem lenne, az is beugrott már, hogy ha marasztalom, a motivációja valószínűleg csökken. A beszélgetésünk vége az lett, hogy átment a másik irodára. Azt gondolom, hogy ahhoz is kell egy coaching szemléletű vezetői hozzáállás, hogy valaki bejöjjön egy ilyen kérdéssel, és utána, amikor aztán úgy dönt, hogy elmegy, akkor mind a ketten jól érezzük magunkat.

– Vajon a te akkori vezetőd mit szólt ehhez? Hiszen elvesztettél egy embert. A menedzsmentnek miért érdeke az, hogy egy szervezetben coaching szemlélet uralkodjon?

– Azért, mert az általam vezetett irodán egyébként nem volt fluktuáció: nálunk a házon kívülre nem ment el senki abban a két-három évben, amíg én ott dolgoztam. A beszélgetésünk eredményeként az illető nem elment máshova dolgozni, hanem azt a tudást, amit nálunk megszerzett, egy másik irodánkban kamatoztatta.

– A jogi tanulmányokból és tapasztalatból mi az, amit máig hasznosítasz? Hiszen nem tévútnak, hanem görbe útnak nevezted a pályaválasztási döntésedet.

– Igen, a jogászi gondolkodás nagyon sokat segít most is: a másik fél szempontjának figyelembe vétele, a két-három lépéssel előre tekintés, a következmények felmérése, a struktúrákban gondolkodás, és a kreativitás is. Na meg a titoktartás.

– Hogyan került látóteredbe a HiSchool?

– Olíviával (Király Olívia – coach, a HiSchool szakmai vezetője – a Szerk.) dolgoztunk együtt egy másik területen, sport coach képzésen, ő hívott ide. Az etikát oktattuk közösen, onnan jött az ötlet, hogy ebből milyen hasznos workshopot lehetne csinálni a HiSchoolban.

– Eszerint tehát nem coachként, hanem trénerként csatlakoztál a HiSchool önkéntesekből álló csapatához.

– Igen, most elsősorban a coachoknak nyújtok támogatást – bár sokat dolgoztam gyerekekkel, elvégeztem az első gyerek– és kamasz coachképzést is, ami Magyarországon indult. Volt egy jószolgálati munkánk is Kecskeméten a Piarista Gimnáziumban, amelynek nagyon szép eredményeit mérték.

– Coachként milyen tapasztalatokat szereztél a tizenéves korosztállyal?

– Azt tapasztalom, hogy a kamaszoknál a megoldásfókuszú, jövőorientált megközelítésnek van sokkal nagyobb ereje: nem azt szeretnék megérteni, hogy miért kerültek a jelenlegi helyzetbe, hanem azt, hogy miképpen tudják azt megoldani. Ennek átbeszélésében sokkal inkább partnerek.

– Általánosságban hogyan látod ezt a korosztályt?

– Az a megélésem, hogyha felelősséget kap ez a korosztály abban, hogy a saját kérdésében döntsön és gondolkozzon, akkor képes erre. Tehát ha azt mondom, hogy gyere, találjuk meg azt, hogy te mit szeretnél, te fogsz ebben dönteni, akkor nagyon-nagyon keményen és lelkiismeretesen dolgoznak egy-egy ilyen beszélgetésen. Meg kell tapasztalni azt, hogy milyen az, amikor partneri és nem hierarchikus viszonyban beszélgetünk.

– Van olyan történeted, ami azt illusztrálja, mire képes néhány ülés egy kamasz életében?

– Egy fiú tűzoltó akart lenni, mint a fiúk általában. Aztán egyszer csak így kijött belőle: azért ezt a munkát szeretné, mert itt még meg lehet akadályozni a bajt. Itt jön be a saját példám: más úgy elindulni egy pályaválasztási úton, hogy meg tudom fogalmazni, mi okoz örömet a kiszemelt pályán. Valószínűnek tartom, hogyha ez a fiú négy-öt év múlva a HiSchool ügyfele lesz, akkor sokkal szélesebb palettán tud nézelődni.

– Szülőként hogyan lehet a coaching szemléletet megvalósítani?

– Úgy, hogy felelősségben tartom a gyereket: támogatom őt a döntésében és nem meghozom helyette. Én például szeretem először megcsinálni azt, ami a feladatom, és utána enyém a délután. Van olyan gyerekem, akinek azonban teljesen más a működése: hazajön az iskolából, és úgy érzi, hogy neki jár a pihenés. Ha mindig én szólok neki, hogy most már el kell kezdened tanulni, akkor onnantól kezdve én elvállaltam ezt a feladatot. Nagyon nehéz, de ha e helyett rászánok egy kis időt, és átbeszéljük, hogy neki hogy épül fel a délutánja, mi kell ahhoz, hogy ténylegesen le tudjon ülni hatkor, és megcsinálja az iskolai feladatokat – beállítja-e a telefonját vagy beírja a naptárába –, akkor onnantól kezdve ő lesz ezért a felelős és nem én. S hogy mi van akkor, ha egyszer elfelejti megcsinálni a házi feladatot? Nekem ez nagyon nehéz, mert szeretném mindig megmenteni őket, de már van olyan, hogy ők szólnak, hogy figyelj, ez tényleg nem a te dolgod. Nos, ilyen apróságokkal tud bekerülni egy család életébe a coaching szemléletű működés.