Kísérni - de hova? Felkészíteni - de mire?
A 21. századi tanári kompetenciákról gondolkodtak a HiSchool Műhely tagjai
Február 27-én elérkezett a HiSchool Műhely című programsorozatunk második alkalma, ahol ezúttal a pedagógusok, a pedagógusszerep került a fókuszba. Partneriskoláink vezetői és pedagógusai mellett ismét velünk voltak vállalati, oktatásszakmai partnereink képviselői is, kutatók, stratégák, gondolkodók, civilek, hogy arról elmélkedjenek: milyen kihívásai vannak és milyen válaszai lehetnek egy pedagógusnak 2026-ban. Ehhez szakértő segítséget is kaptak, a vitaindító előadást ezúttal Dr. Lénárd Sándor vállalta.
Az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének oktatója, Dr. Lénárd Sándor humorával, (ön)iróniájával mind hangulatában, mind az alapkérdések terén megalapozta a februári műhelymunkát, ahova ezúttal közel 40 résztvevő érkezett, hogy megvitassa: milyen képességekre, attitűdökre, tudáselemekre van szüksége egy pedagógusnak ahhoz, hogy adekvát válaszokat adhasson a 21. század kihívásaira.
Sándor vitaindító prezentációjában több olyan szálat mozdított meg, melyekre a műhelytagok felfűzhették saját dilemmáikat, kérdéseiket, válaszaikat. Miként változtatja meg vagy törli el a tudásátadó szerepkört az információk beláthatatlan bősége? Hogyan mutathatunk irányt egy olyan generációnak, melynek tagjai legalább 3-4 évente munkahelyet fognak váltani? Milyen módon készítheti fel az iskola a diákokat egy olyan munkaerőpiacra, ahol a jelenlegi pozíciók jelentős része éveken belül megszűnhet és olyan új pályák születnek majd, melyekről jelenleg fogalmunk sincs?
Azok előtt, akik felelősséget éreznek az oktatás, az iskola jövője iránt, jelenleg rengeteg megválaszol(hat)atlan kérdés sorakozik - erre a megoldást talán az jelentheti, hogy azt is kritikus szemmel újragondoljuk, mit tekintünk megfelelő válasznak. A konkrét lépésről konkrét lépésre haladó útmutatók, tartalomközpontú tantervek ideje lejárt, sokkal holisztikusabb megközelítésre van szükségünk. Ha valaki eddig úgy közelített a tanári mesterséghez, hogy a tudásszerzés eszközének tekintette a tanulásmódszertant, a támogató iskolai környezetet, annak meg kell fordítania ezt a logikát: a lexikális tudás maximum eszköze lehet egy olyan oktatási-nevelési rendszernek, melynek végső célja a diákok élményekkel teli iskolai jelenléte, felkészítésük az új értékek teremtésére és az azokért való felelősségvállalásra, a belső és külső feszültségek, dilemmák kibékítésére.
Előadónk kiemelte: egy intézményben legalább három olyan pedagógusra van szükség, aki nyitott az innovációra: olyan tanuló szakmai közösségeket kell létrehozni, akik helyben a fejlődés motorjai, s önmaguk képzése mellett kollégáik szakmai tudásszerzését is inspirálják. A HiSchool éppen erre törekszik: szeretnénk a velünk kapcsolatba kerülő pedagógusoknak mindent megadni ahhoz, hogy önazonosabbá váljanak, jobban érezzék magukat a hivatásukat gyakorolva, miközben egyre korszerűbben viszonyulnak a tanításhoz, az életút-támogatáshoz.
Milyen a 21. századi pedagógus?
A résztvevők a vitaindító előadást követően kisebb csoportokban, a perszónaalkotás módszerét segítségül hívva beszélgettek arról, hogy milyen érdeklődés, szakmai kompetenciák és személyes tulajdonságok jellemzik a 21. századi pedagógust, s ami legalább ennyire fontos: miben tudja támogatni ezt a pedagógust egy vezető, egy szervezet.
A műhelytagok olyan pedagógust képzeltek maguk elé, akinek szellemi horizontja túllép a tananyagon és képes nyitni a diákokat érintő és érdeklő területek felé is. Kiemelték a folyamatos tanulás fontosságát, az értelmiségi attitűd szükségességét is, emellett az egészséggel, a mentális jólléttel kapcsolatos felkészültség is előkerült mint lényeges érdeklődési terület. A pedagógus olyan személy, aki képvisel és egyúttal adaptálódik is: interakcióba lép a rábízott diákközösségekkel, felelősséggel hat rájuk és ő maga is formálódik általuk.
A szakmai kompetenciák terén is változatos képet alkottak vendégeink. A tanulásra való képesség és az azzal kapcsolatos igény felkeltése, a nyitottság, az adaptivitás, az értő figyelem, a facilitátori szerepnek való megfelelés, a reflexió képessége, a módszertani repertoár változatossága mellett hangsúlyozták: olyan önbizalomra, önmagába vetett hitre is szüksége van a pedagógusnak, ami növeli rezilienciáját és egyfajta alapként akkor is támogatja a szakembert, amikor a körülmények nem a legkedvezőbbek. A 21. századi pedagógus tudatos kommunikátor, kreatív, képes az együttműködésre és nem kizárólag diákjait próbálja kritikus gondolkodásra tanítani, hanem önmagától is elvárja ezt a megközelítést.
A személyes tulajdonságokra rátérve az empátia, a pozitív gondolkodás, az alkalmazkodás készsége, a kíváncsiság, játékosság, a humor, a gyerekbarát hozzáállás mellett az alázat, a motiváltság is megjelent a perszónákhoz kapcsolva. A Műhelyen együtt gondolkodók hangsúlyozták, az önazonosság, a személyes integritás mind a diákok épülését segítő iskolai légkör, mind a pedagógus saját jólléte kapcsán elengedhetetlen.
A HiSchool egyik célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra: minden személy, így minden pedagógus is egy iskolai kontextushoz, valamint egy adott társadalmi beágyazottsághoz mérten tudja alakítani szakmai döntéseit. Ez kötöttség és felelősség is, de szabadságot is ad: a tanároknak nem kell, nem szabad egy teljes rendszer terheit cipelni a vállukon, de azzal a mozgástérrel, amivel rendelkeznek - legyen az bármilyen szűk vagy tág adott pedagógusra vonatkozóan -, jól kell sáfárkodniuk. S hogy mivel járulhat ehhez hozzá a közösség, az intézmény? Bizalommal, az autonómiára biztatással, az önállóság megerősítésével. Fontos lenne megteremteni a lehetőségét a személyes fejlődésnek, a folyamatos mentorálásnak, a rekreációnak. A munkaterhelés észszerűsítésével, a megbecsülés anyagi és nem anyagi eszközeivel, a fejlesztő értékeléssel fenntartható a motiváció, és ha egy intézménynek, egy vezetőnek van értékrendje, víziója, akkor a mindennapos szakmai döntések meghozatala, a dilemmák feloldása is könnyebbé válik.
Szakma? Adottság? Ki a tanár ma?
A műhelyalkalmat záró nyílt vita, eszmecsere során a résztvevők próbálták megragadni, miben is rejlik a tanári szakma specifikussága, milyen pontokon választható el egy átlagos értelmiségi munkakör kompetenciáitól. A megjelentek számos olyan attitűdbeli sajátosságot, emberi tulajdonságot említettek, melyek kapcsán a tanulhatóság vagy fejleszthetőség kérdésessé válik, és felvetődött az egyetemi képzések felelőssége is: vajon meg lehet-e változtatni 12 évnyi köznevelési szocializációt a pedagógusképzés alatt és törekszenek-e erre az intézmények annak érdekében, hogy a hierarchikus tanár-diák viszonyon és a tudásátadás illúzióján túllépő új mintázatok kialakulását segítsék? A tanár facilitál vagy vezet? Segít tartani az irányt? De mi lehet az irány? Lehet-e célokról beszélni egy bizonytalansággal teli korban? Milyen elvek mentén támogassa egy pedagógus a gyerekeket? Hogyan segíthetik őket abban, hogy megfogalmazzák a saját céljaikat?
A műhely végére egy valami vált biztossá: az oktatásról beszélgetni jó, az oktatásról beszélni fontos. Talán többet nem is tehetünk: minden nap viszonyuljunk egy kicsit tudatosabban ahhoz, ami a feladatunk. Célozzuk újabb és újabb módszerekkel, elméletekkel az ideális állapotot még akkor is, ha belátjuk: a tökéletes megvalósítás elérhetetlen.
