CSABAI-PASKA BÖBE
Egyéni coaching
Diplomás coach, szeretett feleség, gyakorló (de semmiképp sem gyakorlott) macskatulajdonos, természetjáró, fáradhatatlan önfelfedező. Több, mint 15 éve veszek részt ifjúsági táboroztatásban, így a fiatalokkal való kapcsolódás a szívem csücske. Igazi feltöltődés, újjászületés számomra velük kapcsolódni.
Annak idején a pályaválasztásnál egy dolgot tudtam biztosan: olyan szakmát szeretnék, amiben emberekkel foglalkozhatok, ahol kapcsolódhatok másokkal. Ehhez képest közgazdászként végeztem és az emberek helyett az excelek, emailek és online megbeszélések világába csöppentem. Közel 10 év szakmai otthontalanság után egy önismereti workshopnak köszönhetően találtam rá a coachingra, ami azóta nem csak a hivatásommá, de a szenvedélyemmé is vált. Tapasztalatból tudom, milyen sokat tud adni, amikor valaki minden figyelmét nekem szenteli és azzal a szándékkal kerül kapcsolatba velem, hogy segítsen közelebb kerülni önmagamhoz. Egy ilyen coaching beszélgetés során ugyanis Te vagy a figyelem középpontjában: a Te érzéseid, gondolataid, kihívásaid. Az én szerepem mindössze annyi, hogy segítsek észrevenni, amit esetleg Te még nem látsz saját magaddal kapcsolatban. Hogyan? Kérdésekkel, megfigyelésekkel, visszajelzésekkel, kíváncsisággal, odafigyeléssel és jelenléttel. Ha úgy érzed, szívesen kapcsolódnál és megosztanád velem a jelened kihívásait, hogy együtt fedezzünk fel benne Téged és a Te megoldásidat, akkor keress bizalommal.
